| A temetetlen halott(2004)Ezt a tuti filmet 2004. október 21.-n mutatták be a mozik. Tartalom:Nagy Imre élettörténete a XX. századi történelem alaptörténete. Ő volt az első kommunista vezető, aki egy nemzeti forradalom - az '56-os - jelképe, miniszterelnöke, aki felmondta a Varsói Szerződést, kiállt a többpártrendszeren nyugvó demokráciáért. Sokan úgy vélik, hogy 1956-ban vállalt szerepe, majd halálig vállalt hűsége a forradalom eszméjéhez nem következett az életútból, kommunista meggyőződéséből, moszkvai múltjából, hogy valami különleges katarzis, titok történt vele.A film kb. két és fél óra hosszú. Kép a filmből:A képen Jan Nowicki látható. Stáblista:Szereplők: Jan Nowicki (Nagy Imre), Moór Marianna (Égető Mária), Csuja Imre (Jánosi Ferenc), Cserhalmi György (Doktor), Mácsai Pál (Vida Ferenc), Horváth Lili (Nagy Erzsébet), Kulka János (Kállai Gyula), Andorai Péter (Münnich Ferenc)Rendezte: Mészáros Márta Kapcsolódó filmek:» Collateral - A halál záloga (szintén 2004. október 21.-n mutatták be a hazai mozik)» Futni mentem (szereplője szintén Csuja Imre) » Aurora Borealis - Északi fény (Cserhalmi György filmje ez is) » Szarajevó kávéház (Mácsai Pál másik filmje) » A vizsga (ez is Kulka János-film) » Kisvilma - Az utolsó napló (ezt is Mészáros Márta rendezte) |